2013. október 15., kedd

A következő wtf-film

Meséltem már nektek a Movie 43-ról, igaz?
Na az egy tipikus maf=wtf magyarul momentum volt. De nem akarom újra ezt ecsetelni, úgyhogy rá is térnék a legújabb tagjára ennek a kategóriának.

This is the end- Itt a vége



Azzal kezdem, hogy nem rossz film. De nagyon a WTF?! mezőnyébe tartozik. Igazság szerint rengeteget nevettem a film közben, ugyanakkor voltak számomra túlzó jelenetek is. 

Azért néztem meg a filmet, mert nem voltak benne színészek, vagyis ez így nem teljesen korrekt, mert színészek voltak benne, de önmagukat játszották. Bár ebben sem vagyok biztos, mert kétlem, hogy Jonah Hill tényleg ilyen kis semmilyen, nyüzüge alak. Sok menő, gazdag, poéngyáros színészbarát összegyűlt egy helyen, majd jött az apokalipszis és csak James Franco háza volt alkalmas búvóhelynek. Megkezdődik a harc a Gonosz ellen.



Tény, hogy marhavicces volt maga már az alapfelállás is. Egy rakás fűvel és piával kell túlélniük valahogyan főhőseinknek a támadások sorozatát, miközben szeretnék leforgatni még az Ananász expressz 2-t is. Egy rakás, nevetségesen bizarr szituációnak néznek elébe a hollywoodi hírességek, ahol egy csomó másik hollywoodi híresség is megjelenik cameo-szerepekben, mint Emma Watson például.



Ez a film - és most tényleg nincs bennem semmi rosszindulat-, de ez a film tipikus példája annak, hogy sok unatkozó, pénzes srác, akik jó barátok és színészkedésből élnek, kitaláltak egy ilyen abszolúte értelmetlen sztorit, amire ép eszű producer nem mond igent, de ez egy cseppet sem okoz gondot, hiszen mint említettem pénzből van dögivel, ráadásul helyszín se nagyon kell, szóval kitalálták ez az agyamentséget és akkor megcsinálják. MEGCSINÁLJÁK. És vannak, akik megnézik.. mint én

Tény és való én láttam a filmet, de ha nem ilyen nevekkel van tele a plakátja sose néztem volna meg. Csak így adható el.

Szóval egyszer talán érdemes megnézni, mert annyira beteg, hogy sírva röhögsz és minden második és harmadik gondolatod az, hogy ez meg mi a búbánat és ez miért van itt és minek kellett erről filmet csinálni?!



A legeslegjobb része pedig a legeslegvége a filmnek. (de azt nem árulom el)

"-A menyországban az összes kívánságod teljesül. 
 -Az összes?"


Sir Brian

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése