2014. augusztus 6., szerda

Minek nevezzelek?

Khm. Igen-igen. A nagyon rég nem néztem errefelé enyhe kifejezésnek számít. Négy és fél hónapja nem írtam semmit, pedig rengeteg mindent néztem ám. 

Az ok egy hatalmas élmény volt, ugyanis fél évre Erasmusra mentem. Csak ajánlani tudom, még ha félős vagy is érdemes belevágni! Rengeteg tapasztalat, emberek és kultúra!

Szóval kellene egy méltó újrakezdés, nemde? A megnézett filmjeim listája iszonyú hosszú már, akárcsak a sorozatoké. Kint inkább epizódokat néztem, mert a filmek túl hosszúak voltak és nem akartam annyi időt elvenni magamtól és a többiektől. 

Tehát egy vadonatúj bejegyzés lesz ez. Elhatároztam, hogy nem is filmről fogok írni, hanem a nevekről. Mégpedig a kiejthetetlen színésznevekről. Mert azért lássuk be van egy pár. Hiába fél év angol kommunikáció, még így sem 100%, hogy helyesen ejtek ki vagy írok le egy-egy nevet. Amúgy meg mindig jó hallani a magyarok angolját.

Egyébként az egész nevesdi egy beszélgetésből kezdődött, ahol is a Szerelem és más drogok című filmről volt szó és nem tudta egyikünk sem leírni Jake GYLLENHAAL nevét. 

- Amikor a neveletlen hercegnő beteg?
- Igen és Dzsékdzslenholl viagrából gazdakszik.
- Jake Gkmdslfns.

És itt elindult a lavina, elkezdtük gyűjtögetni a neveket. Jake G. neve egyébként svéd eredetű és elvileg Jilenhüle-nek kéne ejteni dzsilenholl helyett.


A következő nevet nem nehéz kitalálni. Szerintem méltán megérdemli a legkiejthetetlenebb nevek dobogójának legfelső fokát. Zach Galiafianaiakaist. Vagy Zach Galialapfffeladom. Akinek a hiteles vezetékneve GALIFIANAKIS, szóval egész közel volt azért. A színész egyébként görög felmenőkkel rendelkezik, ami nem is annyira meglepő.


Toby Megvidjgs. Macguire. McGurie. Volt itt minden. De Tobey (!) MAGUIRE alias Pókember így írja a nevét. Százféleképpen hallottam már a nevét. Ahány ház, annyi kiejtése. Kiskoromban soha nem tudtam kimondani és szinte minden egyes alkalommal máshogy ejtettem a nevét vagy csak  'Tudod a pókember szerepel benne'.


A következő egy nagyon tehetséges, kissé csúnyácska színész. Steve Busfcsco. BUSCEMI. Nagyon jól hozza a karakterei, szerintem iszonyatosan tehetséges és még nem láttam rosszul játszani. Neki mióta megtanultam kiejteni a nevét, azóta nagyon szeretem mondogatni. Eleinte Bjuszkemit mondtam, de Buszemi a korrekt forma. 

                                   

A következő egy ausztrál színész, Matthew Mckánáhékhju. Neki a nevét a magyar csatornákon vagy mettyú mekkánáhéjnek vagy mekkánáhjúnak szokták ejteni mind máig. Írásban McCONAUGHEY. Elvileg mekkanahi-nek kéne ejteni. Itt egy kép még amikor nem volt 20 kilóval kevesebb egy szerep kedvéért.


Végül, hogy legyen egy lány is bemutatom Saoirse Ronan-t. Neki így kell írni a nevét, de hogy hogyan kéne ejteni azt még ma sem tudom. Szörsa elvileg, megnéztem. Ez egy ír név és szabadságot jelent. Tehetséges, fiatal színésznő, ezért biztosan hallani fogunk még felőle. Én a Komfortos mennyországban láttam először, ahol még elég fiatal, de jó.



Hát, mára ennyi. Ha van még ilyen jópofa nevetek, akkor ne habozzatok megírni ;)


Sir Brian




2014. március 25., kedd

Instant

Azért instant, mert már hónapokkal ezelőtt megírtam, arra az esetre,ha nem lenne időm írni. NA most az az eset van.

Kavalkád

Uramatyám! Ha tudnátok mennyi filmről szeretnék még írni és egyiket sincs szívem kihagyni. Úgyhogy most újfent eljött az idő egy gyorstalpaló bejegyzéshez.

Dazed and confused/Tökéletlen idők:
’93-as film, ahol a fiatal Ben Affleck-kel és Matthew McConaughey-jel is találkozhatnak a szemfülesek. Nekem nagyon tetszett a film. A tétlen, tengő-lengő ifjúság van a középpontban, akik meglepően hasonló problémákkal küzdenek, mint a mostani fiatalok –eltekintve a technológiától. Odafigyelős film, mely mondanivalót is rejteget számunkra és valamelyik szereplőben könnyen megtalálhatjuk magunkat és a hasonló gondjainkat. Nézzétek meg!


Vaslady:
Imádom Meryl Streep-et. Most sem okozott csalódást. Legalábbis nem a színészi tehetsége. A film már annál inkább. Valamiért képtelen volt lekötni a figyelmemet, minden mást csináltam közben. Pedig én szeretem a történelmi, valóságon alapuló, politikai filmeket. Rossz arányban ugrált a film a jelen és a múlt között. Talán túl sokat időzött a jelenben, ami most hülyén hangzik, de tényleg így volt.


Change-up/ Testcsere:
Hogy a filmhez passzoljon az írásom, azt mondom, hogy kettős érzelmek fűznek hozzá. Egyrészt marha szórakoztató volt, sokat nevettem. Másrészt meg nagyon közönséges volt néhol.


Moneyball/Pénzcsináló:
Nekünk egyszerű európai embereknek, de nekem legalábbis biztos nehezen felfogható sok amerikai sport. Többek között a baseball és annak csapat- minek is nevezzelek?-„kereskedelem”-e. Egyik barátnőm javaslatára megnéztem, mert neki nagyon tetszett. És nem mondom azt, hogy rossz volt, mert nem volt az. De úgy éreztem, nehéz túllépni azon, hogyan zajlik a játékosok adok-veszek-je és a baseballban betöltött szerepköre, mert egyszerűen ezek nekünk nem világos dolgok.

40 éves szűz:
Miközben néztem nagyon nem jött be. Nem is bírom se Steve Carell-t, se Seth Rogent. De most, hogy leülepedett a film egészen más véleménnyel vagyok róla. Igazából nagyon jó tükör a nép felé, hogy mennyire nem kéne birka módjára követni a menő dolgokat és, hogy mindenki éljen a saját erkölcse szerint.

Wedding Crashers/ Ünneprontók ünnepe:
ALAP! Nem láttad még? Nyomás kivenni a tékából!!
Ügyeletes szőkénk, Owen Wilson és kedvenc magas macink, Vince Vaughn főszereplésével és Rachel McAdams valamint Bradley Cooper nyálának asszisztálásával megkapjuk ezt az ALAP-filmet. Barátaink szórakozásból, na és persze az ingyen kajáért, buliért és nőkért  random esküvőkre járkálnak. Aztán szokás szerint egyikük meglátja a nagy Ő-t, aki történetesen egy nagykuyta lánya és már foglalt. De ez nem akadály, mint tudjuk. Ezután bonyodalmak sora következik. Igazság.Harag.Happyendings.
Egyetlen szépséghibája abba rejlik, hogy ilyen nincs! Nem lesz valaki fél órától hótszerelmes valakibe, akivel még csak nem is társalgott értelmesebben. De olyan jó ez a film, hogy ezt is elnézzük neki.


Na mára ennyi lenne az adag!



Sir Brian

2014. február 25., kedd

Filmszakadás

Rossz voltam. Már egy hónapja nem írtam semmit. Pedig mindig a fejemben volt, hogy már ideje volna egy újabb bejegyzést kezdeni. Sok dolog történik most itten, de igyekszem sűrűbben írni!

Szóval ma a gyerekeknek kedveznék, illetve azoknak, akik szívesen néznek rajzfilmeket!

Hmm. Talán nem a kedveznék a megfelelő szó most. Kicsit úgy érzem, hogy több a lehúzás, mint a fényezés. De a rossz ugyebár 10x gyorsabban terjed és a jót felesleges annyira promótálni, hiszen azon nincs mit ragozni. Bezzeg a hibákon lehet csámcsogni.

Na de ne térjünk el a mai témánktól:
 Így neveld a sárkányod! 

De ne így valósítsd meg animációs filmként!


Először is ez az első filmem, amit külföldről néztem meg és legalább három részletben sikerült végignéznem!

Őszintén szólva többet vártam a filmtől! Igenis voltak elvárásaim, nem úgy ültem neki, hogy bármi lehet. Sokan dicsérték, hogy mennyire jó animációs mozgókép és hogy lehet, hogy még nem láttam?!

Nos megnéztem. Lehet az én 21 éves fejemnek már túl egyszerű volt ez a rajzfilm, de manapság már az animációkat is a 20+-os korosztálynak tervezik, szóval ez nem is igazán indok.

Már maga a kivitelezés: annyira gagyika volt és tudom, hogy ez egy rémesen szörnyű szó, de tökéletesen kifejezi e pillanatban a véleményemet. Sok egyszerű figura, a sárkányok az ijesztő, tiszteletet parancsoló tulajdonság birtokát messze elkerülték, ellenben rendkívül nevetségesek, cuki, színes izék voltak. A főszereplő sárkány (Toothless, vagyis Fogatlan, mennyire idióta név már) fekete volt és leginkább egy gumimacihoz tudnám hasonlítani. Egy zselés gumi-entitás macskatulajdonságokkal. Aki vagy annyira buta vagy annyira okos /ezt nem tudom eldönteni/, hogy évezredekig tartó ellenségeskedésből kb 1 hét alatt tökéletesen szelídíthető háziállattá válik.Természetesen szükség törvényt bont elven a többi sárkánynak elég 1 óra ehhez. 
Másrészt az egész animáció hagyott némi kivetnivalót maga után. Az ember azt gondolná, hogy ha már 2010-es a film, akkor minimum egy Shrek 1-es szintet hoz grafikailag.


Maga a történet aranyos. A vézna vikingfiú talál egy másik utat a sárkányokhoz. Különcként egyből kitűnik a tömegből, egyedül ő nem akar sárkányt ölni. Persze apja a viking király ennek egyáltalán nem örül, de aztán neki is leesik a tantusz.

SPOILER
Mondjuk azért az érdekes volt, hogy a sárkányok, akik a sárkánykirálynőt szolgálják egy csettintésre segítenek az elpusztításában. Igazán lojálisak lehetnek akkor.

A névválasztásról még annyit, hogy  frappáns Toothless mellé tökéletesen illik a Hiccup (Hapci) elnevezés egy olyan srácnak, aki nem is tüsszentett egyszer sem a film során.

Szóval nem bántam meg, hogy megnéztem, de azért nem akkora nagy szám a film, mint ahogy mondják!
Az ötéves gyerekeknek nyugodtan mutassátok meg!

Most látom lesz második része! Remélem jobbra sikerül!





2014. január 22., szerda

Amerika a király?

Most eljött az ideje annak, hogy bebizonyítsuk, hogy Amerika imádja magát. Ráadásul egyszerre két ugyanolyan filmmel. De tényleg. Egyszerre.

Az mondjuk eddig sem volt titok, hogy az összes tengerentúli film iszonytatosan önimádó, hiszen valahogy mindig az lesz a végén, hogy Amerika a mindenkit megvédelmező, jóságos, békét teremtő, a természeti katasztrófák egyedüli megállítója és hasonlók. Ám most duplán a fejünkbe kalapálják ezt!


Történt nemrég, hogy két teljesen ugyanarról szóló film, szinte egy időpontban jött ki a mozikban! (egyébként el sem hiszem, hogy ezeket bezzeg hajlandóak szélesvásznon vetíteni...grrr)
1. Támadás a Fehér Ház ellen
2. Az elnök végveszélyben


A sztori dióhéjban annyi, hogy amerikaellenesek csapatja megtámadja a Fehér Házat meg az elnököt, vagy őt csak meg akarja támadni, persze ehhez szükség van az épület rommá bombázására. Aztán mindenfélét követelnek, miközben az összes tv társaság 1 km-ről tudósít. Ja és persze van egy beépült áruló is mindig, ugyebár. Meg a gyerekek is viszik a pálmát a filmben! De van nekik hálistennek 2 mácsó legényük, akit egyébként éppen lefokoztak vagy kirúgtak, de ők annyira hűségesek a hazájuk iránt, hogy végül megmentenek mindenkit, még ha a maradék 600 társukat lelövik, de ők akkor is megússzák. És minden jó! Újra! Főleg Amerika.

Dióhéjat említettem volna? Nos, nem dióhéjban is ennyi a sztori!

Na de vessük össze egy kicsit a filmeket, mert azért még így is hatalmas különbségek vannak. Nekem az egyik film lényegesen jobban tetszett, sőt hovatovább a másik egyáltalán nem volt jó. A végén rájöttök úgyis!

Szereplőgárda

Színészi felhozatalt tekintve az 1-es verzió Aaron Eckhart, Gerard Butler és Morgan Freeman vendészereplésével (aki az egyetlen jó dolog volt a filmben, főleg, hogy sokáig azt hittem ő lesz a gonosz) eltörpülhet a 2-es számú versenyző neveivel: Channing Tatum, Jamie Foxx, Jason Clarke, Maggie Gyllenhaal kooperálásával.


Történet

Habár elég egyszerű a sztori, a kivitelezésben a felépítésben és a szálak bonyolításában rejlik a nyertes kulcsa. Lehet hogy nem nagy szám a történet, de meg lehet azt mutatni úgy is, hogy izgalmas legyen és ne unjuk halálra magunkat. Az elnök végveszélyben-ben folyamatosan fokozták a néző adrenalin-szintjét, mindig volt valami új incidens, akciókban nem volt hiány. Lehetett izgulni a főhőseinkért, még akkor is, ha tudtuk a végét. A Fehér házasban az izgalom-faktor végig egy jó 2-es szinten volt (1-10ig) és jó, ha egyszer vagy netán kétszer megemelkedett a pulzusszámom. Ez a film roppantul kiszámítható volt, az akciójelenetek is unalomba merültek, alig vártam, hogy vége legyen.
Ráadásul míg a 2-esben az akció mellett képesek voltak humorizálni is, addig 1-es fapofával játszott.

Az elnök

Jamie Foxx vs Aaron Eckhart. Habár én nem vagyok nagy rajongója AE-nak, azért most próbálok ettől eltekintve állást foglalni. Elnökként szerintem jól szerepelt, próbálta megóvni kollegáit, de ha kellett odaszólt egyet a fogvatartójának. De azért nézzük meg Jamie Foxxot, aki már rengeteg különböző szerepben bizonyította tehetségét, akár csak az elmúlt 2 éves nézve. Stramm kis elnök az tuti. Belevaló, aki cipőválasztáskor is tudja, hogy melyik a menő csuka. Valamint humora is van és ha kell kemény csávó lesz belőle. 


A kirúgott és/vagy lefokozott, de megmentelek akkor is testőrök

Gerard Butler verus Channing Tatum. Hm, hát mindketten szuperképességekkel kellene, hogy rendelkezzenek, hiszen túléltek megannyi támadást, robbantás és a többit. Igazából ez a szerep nem nagy kihívás, a fizikum megvolt, ennél több nem igazán szükséges. A kategóriájukban megfeleltek.



A cím

A kedvenc témaköröm. Olympus has fallen, vagyis Támadás a Fehér Ház ellen. Biztos. Már nem emlékszem, hogy az Olympus a program neve volt vagy az elnök becézése, ebből is látszik, hogy nem hagyott mély nyomot bennem a film. A magyar címe semmi extra. Van már pár ilyen kaliberű filmcím, úgyhogy fel is rakom hadd porosodjon a többi között.
A White House Down iróniája, hogy a magyar címében nincs a Fehér Ház kifejezés, pedig a másikban nincs White House. Igaz, ami igaz tényleg porig rombolják az elnök szolid kis lakását. Ám a magyar címe az nevetséges: Az elnök végveszélyben. Persze ez is tipikus elnökös cím, melyet ezúton is köszöntünk a poros polcon, de mi az hogy végveszélyben? Ilyen nem létezik. Jó lehet, hogy ha rákeresel kiad valamit a gugl, de ha kicsit is belegondolunk, mit jelent? Ha valaki végveszélyben van, akkor olyan veszélyben kell lennie, ami már az utolsó, tehát meghal! Amúgy meg nem mindegy, hogy veszélyben vagy végveszélyben vagy? Ugyanúgy be vagy f*sva, mindkét helyzetben..

A gyerekek








Igen-igen, idén nagyon próbálták a gyermekek keltette érzelmekkel felkorbácsolni az akciófilmeket. Körülbelül egykorú gyerekek voltak, csak az egyik lány, a másik meg fiú. De míg a kisfiúnak nem volt nagy szerepe, ráadásul úgy kívánta volna, az ember, hogy neki még legyen valami szerepe a film során (1-es), addig a kislány elég bátor hozzállással mutatkozott a filmben.

Végeredmény

Remélem nem okozok csalódást, de az Elnök végveszélyben (bármilyen idióta is a címe) fölényesen nyert.
Nem azt mondom, hogy vegyétek meg egyből a filmet - egyébként nem is lehet még kapni, pedig már az utána lévő filmek is kijöttek DVD-n-, de ha menne a tvben ne kapcsoljatok el, nem olyan rossz!



Sir Brian

2014. január 7., kedd

Born in the 90's

Ma sétálgattam a városban és egy ilyen felirat jött szembe: I was born in the 90's, baby!

Milyen jó dolgunk volt, felnőhettünk a 90-es években. Amikor még átmentél a másikhoz játszani, nem pedig valahol cseteltetek vagy Justinról Timberlake jut eszedbe, nem pedig valaki más, Harry Potter pedig végigkísért 20-as éveidig.


És a bloghoz kötődve a tévé is egy álom volt a gyerekeknek.

  • Frakk, a macskák réme
  • Mézga család
  • Kockás fülű nyúl
  • Tévé maci!!!
  • Szerencsekerék
  • Játék határok nélkül
Vagy külföldet nézve:

  • Nickelodeon és fenomenális műsorai (Hey, Arnold!, Macseb, Jaj, a szörnyek!, Kenan és Kel stb)
  • Cartoon Network, amit anyukám rühellt és mindig áthangolta a tévét, de szerencsére elértem a csavargatós részét a tévének, úgyhogy mindig visszaállítottam
  • Rex felügyelő, amit én nem is értek, hogy hagyták, hogy nézzem
  • Jóbarátok, amit mindig csak az ismétlésből néztél és azóta is képes vagy 20x-ra végignézni, ha épp adják valahol, mert ugye adják. Ez egy Jolly Joker
  • Igen, akkor még Jerry-nek drukkoltál, ma meg már Team Tom!!
  • Téged választalak, Pikachu!

Szóval jó kis életünk volt, nem volt gond a felkeléssel sem, hiszen reggel hatkor már a Kölyökklubbot néztük- szüleink nagy örömére. 


2014. január 5., vasárnap

Valami jó

Hmm. 
Sokat gondolkoztam, hogy mit írhatnék A Wall Street farkasáról, mert azért erről nem lehet csak úgy pikk-pakk bármit idefirkantani. Ez egy Scorsese. Egy DiCaprio. Na!


Akkor ott kezdeném, hogy nem tudom eldönteni: a rendezőt szeretem jobban vagy a főszereplőt?
Szerencsére elég sok filmben kooperál a két úriember. Mondhatni egymás "múzsái". Szóval nem is igazán kell dönteni, de azért mégis Leo felé húz a mérleg. Valljuk be, gyakorlatilag egyetlen gyenge filmje sincs- mindezt teljesen elfogulatlanul állíthatom. Sikeres, jóképű, biciklizik, segíti a világot. Kell ennél több?
Mindezt tetézve, hogy szerepeit olyan igényesen válogatja meg, mintha csak kiszagolná, melyik szerepek illenek rá. Szeretem, hogy sokszor alakít valós személyt. 

De ne térjünk el a választott filmünktől!

Tehát Wall Street és farkas.


Mielőtt beültem volna a moziterembe, hallottam én már hideget is, meleget is a filmről. A kritikus részeket élből elutasítottam- hiszem, ha látom alapon és persze, mert DiCaprio, vagyis nem lehet rossz. Nyilván. 

Nagyon-nagyon tetszett a film, annak ellenére, hogy 3 órás volt és gyakorlatilag végig kokózták ezt az időintervallumot. Vagy ha nem a kokain, akkor a szex. És egy icipici tőzsde. 
Sokan pont ezért támadták a filmet, mondván minek kell egy drogos szemétládáról filmet forgatni. De nem ezt kell látni. Persze egy életstílust mutatott be nekünk a rendező, mégpedig egy olyat, ami a legtöbb ember számára elképzelhetetlen. De gondoljunk csak bele! Ha egy ilyen "kisstílű" bróker, aki "csak" centes részvényekből úgy megszedi magát, hogy vígan éldegél a hatalmas luxusházában, az azért egy briliáns elme kell, hogy legyen. Meg gátlástalan. De zseni! És ha még jobban belegondolunk nem azért teszi, hogy pénzhez jusson, hanem hogy GAZDAG legyen, mint ahogy a filmben is megmondta a főszereplő. Aztán mikor már tömérdek lóvéja volt, se hagyta abba, mert gazdag akart lenni.maradni. mégtöbb.


A színészi játék isteni volt. Fenomenálisan játszott még a hátul lévő statiszta is. Jonah Hill odatette magát, főleg a csillogó Colgate-fogsorával. Matthew Mekkánáhéj vagy Mekkánáhjú miniszerepe zseniális volt. Imádtam. Margot Robbie, akit anno én még a Pan Am sorozatból ismerek és alig idősebb nálam, szintén nagyon jó volt. Leonardoról meg nem is beszélek. De mégis: szóval szerintem ő az a színész, aki abszolúte nem fél attól, hogy hülyén néz ki a kamerák előtt. Tényleg 110%-osan odateszi magát, készül a szerepre, az sem érdekli, ha kifröccsen a nyála, vagy a kis ránca nagyobb lesz. Még a tekintete is olykor eszelőssé válik. Csodálkozom, hogyan tud így játszani. Biztos nehéz lehet utána "visszaállnia" civilbe és "levenni" a szerepet. Azért ez elég megterhelő lehet. Remélem megkapja végre a nyamvadt Oscart, még ha már nincs is akkora jelentősége a díjnak. De neki azért legyen egy!

Maga a film azért is tetszett még, mert nem azt mutatta be, hogy hogyan lesz valaki dúsgazdag, hanem hogy mi van mögötte. Vagy inkább mi nincs. Folyamatos tudatmódosítószerezés, lotyózás. Gyakorlatilag baromira üres az élete, sőt szomorú. Van két gyermeke, akiket kábé le se tojt. Élvezte az életét, miközben teljesen üres volt. Lézengett az egész ember. És az a rossz az egészben, hogy ezt élvezte. Pedig komoly karrierje volt, ami komoly összpontosítást igényelt. Bár Matthew Akárki is megmondta, hogy egyszerűen kell a cucc, hogy bírd.

Az egyetlen, amit sajnáltam az a tőzsdei történések hiánya volt. Néha kaptunk egy kis kommentárt, hogy ez a dolog egyébként totál illegális, de azon felül egyáltalán nem volt ezekről szó. Lehet, hogy nem értette volna meg a néző, ha túl sok ilyen jellegű információt kap, de szerintem a film végéhez pont ezek kellettek volna. Hiszen azért, amit tett Jordan Belfort a tőzsdével kapcsolatban, azért amiről baromira kevés infót kaptunk, azért csukták le és ez az ellentét az, ami nekem hiányos volt.


Egyébként a való életben, ha jól tudom kevésbé zavarta, hogy besúgóként kellett együttműködnie, mert vagy 5 évig szállította az információt az FBI-nak Jordan.

És most tudtam meg, hogy az ötöslo.. vagyis akarom írni, hogy hivatalosan is ez a film az, ahol a legtöbb F betűs angol káromkodás elhangzik. Szám szerint 506 darab. Szerencsére a magyar repertoár ennél sokkal tágabb, úgyhogy ez nálunk nem tűnt fel ennyire:)

A címmel kapcsolatban még annyit tennék hozzá, hogy én nem farkasnak hívtam volna, mert a farkas nem támadja hátba az embereket, sőt az egy igazán tiszteletet parancsoló állat. Hívhatták volna rókának vagy hiénának, mert ők inkább fondorlatosak és ravaszak. Nem?
Ráadásul nem is a Wall Street-en voltak, de ez már részletkérdés.

A magyar hang pedig isteni. Imádom hallgatni DiCaprio magyar hangját, aki nem más, mint Hevér Gábor!

Szóval csak ajánlani tudom. Ne higgyetek a negatív véleményeknek! Moziban pedig ne popcornt, hanem gumicukrot vigyetek, mert úgy sokkal izgalmasabb minden!

Remélem nem csapongtam túlzottan, de ha igen, akkor az legalább megy a filmhez!

Egy kedvenc képem:




Sir Brian




2013. december 29., vasárnap

Ha karácsony,

akkor egy rakás film a tévékben.

De! Mindenek előtt Boldog Jó Filmekben Gazdag Karácsonyt!



Sajnálatos módon idén elég gyér a felhozatal filmek terén. Logikátlanul lettek összeválogatva, ráadásul nem is a jobb filmeket választották ki. Jó persze, azért egy Igazából szerelmet karácsonykor alap, hogy megnézünk, a Holiday is jó film és sopánkodunk a Reszkessetek, betörők! kimaradásán. De, bevallom én egyetlen filmet néztem meg a karácsonyi repertoárból, mégpedig az Ilyen az élet-et. Hiába Katherine Heigl- mozi, szerintem akkor is jó. Aranyos, szórakoztató. Mi kell más egy karácsony estén?

Amiért azonban tényleg, nagyon fel vagyok háborodva, az a szemtelenség netovábbja. 
Kérdem én, ha van egy film, amiből egynél több rész készült, akkor mi a fenének nem sorrendbe kezdik el leadni???? Miért kell Harry Potter 3-mal, Télapu 3-mal (ami egyébként a legrosszabb az összes közül) és Csúcsformában 2-vel kezdeni? Olyan nehét nem lehet sorrendbe leadni a filmeket, nem igaz?

Egy kis előhír: holnap teszek egy kiruccanást a Wall Street-re :)

BÚÉK!